Nagy Gábor

„A nemzetközi menedzsment egyik legfiatalabb tagjaként valahányszor asztalhoz ülünk ügyvezetőtársaimmal, mindig bevillan az a jóleső érzés, hogy ilyen fiatalon itt lehetek, már itt tarthatok. A kihívás és a felelősség ettől persze cseppet sem lesz kisebb, mégis könnyebben viselem.”

Nagy Gábor

ügyvezető igazgató, Szlovákia
gabor.nagy##kukac##rabalux.com
„Fiatalon is merj nagyot álmodni!”– azt gondolom, a sikerhez nélkülözhetetlen a kitartó, kemény munka, de emellett fontos a határozottság és az, hogy merjünk nagyot álmodni.

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen már fiatalon belecsöppentem az értékesítés világába. Tanulmányaim befejeztével viszonylag gyorsan lehetőségem nyílt belekóstolni az értékesítők életébe.

Megtanultam, nem az a fontos, hogy te mit szeretnél, sokkal inkább az, hogy képes legyél a partnered fejével gondolkodni és megoldást kínálni számára. Továbbá rájöttem arra is, a kiváló értékesítő sose hátrál meg a kudarc elől. Olykor még a legprofibb értékesítők is pofonokkal kell, hogy szembe nézzenek, ez a szakma már csak ilyen. Senkinek sincs száz százalékos üzletkötési aránya. Éppen ezért a kitartás és a küzdeni tudás ezen a pályán elengedhetetlen. Első munkahelyemet követően egy olyan cégnél kaptam üzletkötői állást, amely világítástechnikai termékek forgalmazásával foglalkozott, konkrétan a Rábalux termékeinek értékesítése volt a fő profilja. Ez az időszak mérföldkő volt a karrieremben, hiszen szakmai tudásomat ekkor sikerült megalapoznom. A megszerzett tudás és termékismeret segített hozzá, hogy 2010-ben, a Rábalux cégcsoport szlovák leányvállalatához felvételt nyertem, és kereskedelmi vezetőként kezdtem el dolgozni. A szlovák szervezet és az új pozíció rengeteg kihívást állított elém, értékes tapasztalatra tettem szert szakmailag és emberileg egyaránt. 2012-ben a szlovák leányvállalat vezetésében változás állt be. Az akkor megüresedett ügyvezető igazgatói pozíciót megpályáztam és sikerült is elnyernem. Akkor még merész vállalkozásnak tűnt a vezetői pozíció betöltése, hiszen viszonylag fiatalon vágtam bele az ügyvezetésbe. Az elmúlt évek sikerei igazolják, hogy akkor jól döntöttem. Nem mondom, hogy könnyű volt az út és nem voltak buktatók. A mai napig nagy kihívás megfelelni a piac elvárásainak, a tulajdonosoknak, a csapatnak, de ezért is szeretem ezt a munkát, mert változatos és izgalmakkal teli.