Jerolim Bubičić

„Csapatjátékosnak tartom magam. Ennélfogva különösen fontos számomra, hogy a szervezeten belül milyen hangsúly helyeződik a közös gondolkodásra, a csapatmunka bátorítására és fejlesztésére. A Rábaluxot e tekintetben is kiemelkedőnek tartom.”

Jerolim Bubičić

ügyvezető igazgató, Horvátország
jerolim.bubicic##kukac##rabalux.com

Bár a Zágrábi Egyetemen jogi szakon végeztem, világ életemben értékesítési területen dolgoztam. Mindig is vonzott a kihívásokkal teli, nemzetközi közeg, amely arra ösztönöz, hogy minden nap új ötletekkel álljak elő. Pályafutásom során tapasztalatot szereztem a nemzetközi és a hazai piacon is, dolgoztam az élelmiszeriparban és azon kívül, kis- és nagykereskedelemben egyaránt. Karrierem során nem egyszer aktív részese voltam olyan csapatnak, ahol elsődleges feladatunk az volt, hogy betörjünk egy új piacra. Pályám kezdetén a Strauss Csoporthoz tartozó „Segafredo Zanetti Coffee”, később pedig az „Elite Coffee” csapatában dolgoztam, ahol azon voltam, hogy fejlesszem partnerkapcsolatainkat az európai és közel-keleti piacon. Ez idő alatt sokat utaztam, nem egyszer jártam a cégcsoport izraeli központjában.

Miután az „Elite Coffee” úgy döntött kivonul a horvát piacról, egy, a piacon vezető nagykereskedő cégnél helyezkedtem el. Itt megtanultam, hogyan kell egy márkát pozícionálni, hogyan elégítheti ki egy cég a vásárlói igényeket, és hogyan szárnyalhatja túl azokat. Ezt követően igazoltam át a Rábaluxhoz, ahol rögtön láttam, amellett, hogy az eddig megszerzett tudásomat és tapasztalatomat itt sikeresen kamatoztathatom, én magam is sokat fejlődhetek az új kihívás által egy ilyen stabil pénzügyi háttérrel és többévtizedes tapasztalattal rendelkező cégcsoportnál. Csatlakozásommal egyidőben a tulajdonosi kör a cégcsoport és a központ vezetését egy professzionális menedzsmentre bízta. Már maga az anyavállalatnál bekövetkezett szervezeti változás sok kihívást tartogatott, emellett a kezdet kezdetén nem kis feladat volt a horvát leányvállalat stabil működésének megteremtése. Egyrészről inspiráló volt, hogy szabad kezet kaptam a központtól, hogy sikerre vigyem a horvát céget, másrészről megnyugtató volt, hogy a szervezeti változás révén egy olyan támogató és szakmailag képzett menedzsment állt mögöttem, akire mindig számíthattam. A mai napig élvezem az új kihívásokat, a nemzetközi közeget, a központtal és a többi leányvállalattal való együttműködést.